Folyamatos képzés

KEDDI MASSZÁZSMŰHELY

Az ország egyetlen olyan képzési központja, amely felvallja, a folyamatos képzést.

 

Mit jelent ez!

 

Minden héten, kedden csatlakozhat az tanulni vágyó hallgató, és nemcsak oklevelet kap a tanfolyam elvégzése után, hanem biztos tudást is.

A gyakorlatot már személyre szabottan és saját időbeosztásban végezheti el, az aki nálunk tanul.

Az új jelentkező a beiratkozás után rövid elméleti tájékoztató után saját élményű tapasztalatokat szerezhet és kipróbálhatja a masszázsokat. Ez úgy történik, hogy tanulótársi gyakorló modellje lesz.

Természetesen szakmai irányítás mellett.

Az első keddi nap után megkapja a jegyzeteket és innentől kezdve saját időbeosztásban és saját ütemében haladva sajátítja el a gyakorlati fogásokat.

Minden vannak haladó és kezdő tanítványok is.

Az intenzív képzések után vagy már régebben végzett tanítványok is jönnek egy-egy gyakorlónapra, mélyíteni vagy felfrissíteni a tudásukat.

 

„Egy masszázs bérlet áráért, tanulhat és szerezhet életre szóló biztos tudást”

Csak a Thai Masszőrök Magyarországi Egyesületének Stúdiójában.

 

Miért érdemes ezt választani?

 

  1. Akkreditált képzések.

KMRK Munkaügyi központban regisztrált fényképes oklevelet adunk, kérésre angolul is!

 

  1. ESZTB által minősített magas színvonalú képzések, szakembereknek kreditpontért.

 

  1. Nemcsak a fogásokat de a keleti szellemiséget is átható oktatási helyünk van.

 

  1. Meditációt a paciensre történő energetikai és szellemi ráhangolódás a képzés része.

 

  1. Fontos a sajátélményű tapasztalatok megszerzése miatt lehetőségük van a tanítványoknak más masszázsfajtákat is kipróbálni

 

  1. Olyan mintha egy masszázsbérlet váltana, de közben kompetens szakemberré válik. Felfrissülve tanulhat!

 

  1. Képzéseinkhez magyar nyelvű ingyenes jegyzetet és eredeti segédanyagokat biztosítunk ingyenesen.

 

  1. Az intenzív képzés hallgatói az oklevél megszerzés után is ingyenesen jöhetnek gyakorlónapokra a Stúdióba.

 

 

A Wat Po irányzat a tudatos gyógyítást képviseli, mely az energia pályák thai felfogása szerint épül fel. Ez kevésbé látványos a külső szemlélő számára, de hatásában messze felülmúlja a népi- vagy északi stílust.

 

Thaiföldön is felismerték, hogy a szisztematizált oktatás sokkal eredményesebb, mint a mesterektől ellesett mozdulatok.

Természetesen megvan ez utóbbinak is az értéke, de nem mindegy ki, hogy ki a mester. Ha egy képző intézet azt hirdeti, hogy az „észak” tanítja, számomra kicsit gyanús és bizonytalan.  Akkor volna hiteles, ha azt hirdetné, hogy XY thai mester tapasztalatira épülő stílust tanítja. De ennek alapján még Thaiföldön is nehéz megtalálni az „igaz” mestereket.

 

A távol-keletiek számára a masszázs a mindennapi élet része, itthon egyelőre az elrugaszkodott árak is gátat szabnak e gyógymód térhódításának.

A világ különböző tájain fellelhető masszázstechnikák a legrégebbi módszerek a testi és lelki panaszokra. Keleten a masszázs gyógyászati alkalmazását mindig is többre értékelték, mint Nyugaton, igaz, ma már a "gyúrás" az egész világon elterjedt, sőt beszélünk európai masszázsról is. A thai masszázs alapvetően abban különbözik a nyugati típusú masszázsoktól – például a svédmasszázstól -, hogy míg az utóbbi az izmokat és a testet kezeli, addig a keleti kultúrában az "energiapályák szabad áramlásán" van a hangsúly. A keleti emberek világnézete ugyanis energiaalapú,  szerintük mindennek az eredete az energia, a rezgés, az anyag is csak ennek egy megnyilvánulási formája.

A tradicionális thai masszázs a szervezet öngyógyító erején alapul, összetett, testi, lelki és szellemi harmóniát segítő módszer.

A thai masszázs jelentőssége a méregtelenítésben, a fekvő betegek egészségi és kedélyállapotának javításában és a mozgásszervi megbetegedések gyógyításában, illetve rehabilitációjában is óriási.

A thai masszázs ötvözi a nyugati kultúrákból kinőtt két terápiát, a nyirokmasszázst, ami méregteleníti a szervezetet, illetve a frissítő masszázst, amely a jó közérzetet biztosítja. Ennek köszönheti lazító hatását: azt adja meg a szervezetnek, amire szüksége van. Egy európai is képes elsajátítani a thai masszázs fogásait. Azért, mert valaki távol-keleti, még nem biztos, hogy jól masszíroz. Éghajlatunk sajátosságait is figyelembe kell venni, például a masszázshoz használt gyógynövényeket az itthon fellelhető gyógynövények közül érdemes kiválogatni, mert ezekkel orvosolhatók a „mi”panaszaink.

 

Képzések és Árak

 

Tanfolyamok folyamatos és intenzív tanfolyamok

  1. Tradicionális Thai Masszázs Alap, Haladó 55000 Ft /40 óra
  2. Aromaolajos Thai Masszázs eredeti olajokkal 55000 Ft/ 30 óra                 
  3. Thai Talp- és Lábmasszázs 35000 Ft/30 óra + thai pálcika
  4. Baranyi Babamasszázs, Thai Bébi és Gyermekmasszázs 35000Ft/30 óra
  5. Mester kurzus, Terápia / 45000 Ft csak gyakorlattal rendelkező tanítványoknak!
  6. Kismama és Női Thai Masszázs 45000 Ft/30 óra (csak hétvégi képzésben!)
  7. Thai Herbál Masszázs 15000 Ft/minden hónap utólsó szombatja 9-16 ó
  8. Csakratisztó Masszázs (kurzusszerű terápiával felérő képzés, megfelelő létszámmal igény szerint indul)

Babamasszázs Oktató képzés

Képzés telje összege: 145000 Ft + 5000 Ft vizsgadíj modul rendszerben, részletfizetési lehetőséggel folyamatos és intenzív kurzusokban is végezhető, egyéni időbeosztásban történő személyre szabott képzés.

Modulok:

  • Baranyi Babamasszázs, Thai Bébi és Gyermekmasszázs
  • Tradicionális Thai Masszázs Alap
  • Holisztikus babaápolás és masszázsterápiák
  • Aromaolajos Thai Masszázs

Minden modul után házi vizsga van, résztvevők minden modul elvégzése után igazolást és fényképes oklevelet kapnak.

 

 

 

A keleti orvoslásban nincs gyógyíthatatlan betegség, a gyógyulásunk megfelelő módszerek, megfelelő motivációk kérdése, és a szorgalmas, következetes munkáé. A betegség nem más, mint út az egészséghez, a teljességhez.

 A betegséget ezért nem szabad kerülni, szőnyeg alá seperni, titkolni. El kell fogadnunk, szembe kell néznünk vele. A betegség figyelmeztet arra, hogy változnunk kell, valamit nem „csináltunk” jól eddig.

Az önemlékezéssel, analitikus meditációval, relaxációval felfedhetjük a valós problémáinkat. Amikor ennek értelmét, összefüggéseit megértjük, megfelelően értékeljük, akkor jövünk rá igazán arra milyen lehetőség a betegség számunkra.

 

A keleti gyógyítás sajátos ötvözete a tapasztalati tudományoknak és a filozófiának.

A keleti gyógyító hisz abban, hogy minden igazi gyógyító mindig is ugyanazt az erőt, energiát alkalmazza, amit ő is használ - bármilyen legyen is az alkalmazás módja -, ennél fogva mindegyik gyógyítás formát tiszteletben tartja. Természetesen legszívesebben a saját módszerét használja, de nem nézi le azt, aki egy másik módszert tart legmegfelelőbbnek.
A keleti gyógyító megtanulja azt is, hogy a testnek bizonyos törvényei vannak, amelyeket az egészség megtartása, illetve az elvesztett egészség visszaszerzése érdekében figyelembe kell venni.

 

A képzéseket szakmailag felügyeli:

Baranyi Ágnes

A TMME elnöke, AMM terapeota,

Thai masszázs és felnőttoktatási szakértő