BBMM A Babamasszázs


 Masszázs oktatásBaranyi Babamasszázs és gyermek thai masszázs (BBMM)

 

Az érintésnek rendkívül fontos szerepe van az emberi kapcsolatokban.

Olyan kommunikáció, amely szavak nélkül is képes érzelmeket, nyugalmat, szeretetet közvetíteni. A thai babamasszázs alapjaira épülő folyamat. Ázsia gyógyító kincseinek és a nyugati hagyományok ötvözete. Segít a már meglévő betegségek legyőzésében, de ami még fontosabb megelőzi a betegségek kialakulását.

 

Bárki könnyen megtanulhatja!

Óriási kincs és hatalmas tudás gyűlt össze az elmúlt évek során.

Ősi kultúrákban művészi szinten gyakorolták, de úgy tűnik, napjainkban is van igény egy gazdagabb, személyesebb kifejezésmód elsajátítására.

A világ különböző tájain fellelhető masszázstechnikák a legrégebbi módszerek a testi és lelki panaszokra. Keleten a masszázs gyógyászati alkalmazását mindig is többre értékelték, mint Nyugaton, igaz, ma már a “gyúrás” az egész világon elterjedt, sőt beszélünk európai masszázsról is. A thai masszázs alapvetően abban különbözik a nyugati típusú masszázsoktól – például a svédmasszázstól -, hogy míg az utóbbi az izmokat és a testet kezeli, addig a keleti kultúrában az “energiapályák szabad áramlásán” van a hangsúly. A keleti emberek világnézete ugyanis energiaalapú, szerintük mindennek az eredete az energia, a rezgés, az anyag is csak ennek egy megnyilvánulási formája. A tradicionális thai masszázs a szervezet öngyógyító erején alapul, összetett, testi, lelki és szellemi harmóniát segítő módszer.

Bárhol és bármikor végezhető, nem kell hozzá semmi. Lehet végezni ruhában, vagy a nélkül. Ágyon vagy a földön, a szobában TV nézés alatt, a szabadban, vagy akár várakozás közben.

 

A babamasszázs akkor a leghatékonyabb, ha rendszeresen, a kicsi igényeinek megfelelően végezzük.

A babamasszázs az érintésművészet egyik alkalmazott formája, rendszeres végzése elősegíti az izomrendszer növekedését és a mozgáskoordináció kialakulását. Serkenti a létfontosságú szervek működését (emésztés, keringés, légzés).

Lehet, hogy ellentmondásosnak tűnik, de a serkentő funkcióval párhuzamosan segít a relaxációban és az esti elalvásban.

A leglényegesebb, hogy segít egyensúlyt teremteni, és mindig függ a hatása attól, hogy akin alkalmazzuk a fogásokat, milyen energetikai szinten, mire van szüksége.

Megtörtént kis csecsemővel, hogy miközben anyukája masszírozta a hátát, ő elaludt. Jó általános közérzetet biztosít a babának, mély érzelmi kötődés alakul ki anya és gyermeke között. Jó hatással van a baba testi fejlődésére, de elégedettséget, jó közérzetet biztosít a szülőnek is. A keresztező mozdulatokkal fejleszthetők az idegpályák.

 

A Baranyi Babamasszázs folyamatában a masszázs elemei kiegészülnek terápiás mozdulatokkal és technikákkal és mozgáskoordinációs gyakorlatokkal.

 

Az egyes testtájak átmasszírozását azok passzív és aktív átmozgatása követi.

A gyakorlatok mindig alkalmazkodnak a baba mozgásfejlődési szintjéhez. A cél, hogy előkészítsük és segítsük a következő fejlődéstani mozgásminták tanulását és gyakoroltassuk a már meglévőket. 

Több mint masszázs, egy új lehetőség és módszer ahhoz, hogy a gyermekeink jobban fejlődjenek, és alaposabban megismerjük egymást, mélyebb kapcsolatot alakítsunk ki általa.

Megelőzhető a betegségek, vagy ha már kialakulta a problémák, akkor kezelhetjük, azokat e módszer segítségével.

 

Serkenti a létfontosságú szervek működését (emésztés, keringés, légzés). Lehet, hogy ellentmondásosnak tűnik, de a serkentő funkcióval párhuzamosan segít a relaxációban és az esti elalvásban.

 

Jó hatással van a baba testi fejlődésére, de elégedettséget, jó közérzetet biztosít a szülőnek is. A gyermekekkel való szeretetteljes foglalkozás, mint a babamasszázs olyan bensőséges légkört teremt a családban, amelyben családtagok a hétköznapi gondoktól feloldódva, a stressztől megszabadulva tapasztalhatják meg az együvé tartozás érzését, a kötődés elmélyülését. A babamasszázs támogatja mindkét szülő önértékelésének javulását is.

A masszázshoz mozgásokat is hozzáintegrál a korafejlesztés egyik új módszere lehet. Nagy előnye, hogy a szülők is megtanulhatják.

 

Babamasszázst nemcsak csecsemőknél végezhetünk, hanem nagyobb gyermekeken is körülbelül 8 éves koráig, mert utána felnőttként kezeljük, legalább is a masszázs szerint.

 

Már újszülött korban jótékony hatású, sőt koraszülötteknél is lehet alkalmazni, hiszen az első hetekben sok kisbabának okoz kellemetlenséget a hasfájás. Természetes fájdalomcsillapítóként jól alkalmazható a has masszírozása. Mivel egy puffadt, gázos has különösen érzékeny, nagy körültekintéssel kell végeznünk. Az anyai kéz melege, a finom simogatás, a célirányos mozdulatok általában segítenek a gázok és a széklet ürítésében. Természetesen ez sem hatásos minden esetben. Előfordult, hogy hasfájás miatt kerestek meg a szülők, de ezt a problémát nem sikerült megoldanunk, viszont az esti elalvásban segített. Az esti fürdés előtt végzett, minden testrészre kiterjedő masszírozás, kellemes lubickolás és finom vacsora után az addig többször fölébredő gyermek átaludta az éjszakát.

 

Ha lehet, a masszázst rendszeresen, a baba igényeinek megfelelően végezzük, hetente többször, vagy akár naponta. Olyan időpontot válasszunk, amikor a baba nem éhes, nem fáradt, élénk, “befogadó” hangulatban van. Ilyen alkalom adódhat bármilyen napszakban, amikor igényli a foglalkozást. A szülők visszajelzései alapján talán a fürdés előtti masszírozásnak van a legnagyobb sikere.

 

Olajos Babamasszázs

Lehetséges olajos vagy más természetes anyagot használva is masszírozni.

A kellemetlen súrlódás megelőzésére testápoló krémet, vagy olajat használunk. Olajból használhatunk növényi kivonatot (napraforgó, mandula, kukorica, kókusz…), vagy ásványi olajból készült lanolinos, vazelines készítményt. A növényi olaj jól beszívódik, míg az ásványi olaj kevésbé. A felesleget le kell törölni, vagy mosni.

 

Mikor masszírozzunk?

Nemcsak a csecsemő hangulata határozza meg a masszírozás időpontját, hanem a masszázst végző szülőé is. Ideges, feszült állapotban jobb, ha nem kezdünk hozzá, hiszen ilyenkor csak feszültséget tudnánk közvetíteni gyermekünk felé. Halk zene mellett próbáljunk ellazulni, kellemes, nyugodt körülményeket biztosítani.

  

Mozdulataink legyenek lusták, hangunk legyen mély tónusú, lágy, csendes és próbáljunk szemkontaktust felvenni gyermekünkkel. Néhány perc után - főleg, ha már gyakorlottak - a baba és anyukája azonos érzelmi állapotba kerül, azonosulnak egymással. Csodálatos, meghitt pillanatokkal lehetnek gazdagabbak. A pszichológusok szerint a kötődés a fogamzástól induló, az egész személyiséget érintő és az egész életre kiható, meghatározó kapcsolat két ember között. A kiegyensúlyozott anya-gyermek, szülő- gyermek viszony érzel mi, kötődési biztonságot ad, s feltétele a későbbi társkapcsolatok megfelelő alakulásának.

 

 A gyermekekkel való szeretetteljes foglalkozás, mint a babamasszázs olyan bensőséges légkört teremt a családban, amelyben családtagok a hétköznapi gondoktól feloldódva, a stressztől megszabadulva tapasztalhatják meg az együvé tartozás érzését, a kötődés elmélyülését. A babamasszázs támogatja mindkét szülő önértékelésének javulását is.

 

 Az apuka is részese lehet

„Valahányszor megmasszíroznak egy csecsemőt, a világ egy kicsivel jobb hellyé válik, és a férfiak nem maradhatnak ki ebből!”

Nagyszülőkről sem feledkezzünk meg!

A képzés elérhető folyamatos és hétvégi konstrukcióban, a folyamatos képzéshez minden kedden 9 órától lehet csatlakozni.

A képzés díja: 35.000 Ft. Amely tartalmazza a jegyzetet és a vizsgadíjat és 1db fényképes védjegyes oklevelet. Részletfizetés lehetséges a folyamatos konstrukciónál.

A BBMM képzés Tematikája


Témakör

Elméleti órák

Gyakorlati órák

Thaiföld, Wat Po- rövid áttekintés

1

-

Általában a masszázsról

1

-

Tradicionális thai masszázs

2

-

Csecsemő szárazmasszázs és terápiás lehetőségei

2

8

A gyermek masszázs

 

 6

Masszázs gyakorlat, mozgás fejlődés

2

8

Szóbeli és gyakorlati záróvizsga

3

Értzékelés, zárás

1

Összesen:

34

 

 


Új Szakmát keresőknek

Tanuljon egy új szerethető szakmát!

Babamasszázs Oktató képzés

Képzés telje összege: 145000 Ft + 5000 Ft vizsgadíj modul rendszerben, részletfizetési lehetőséggel folyamatos és intenzív kurzusokban is végezhető, egyéni időbeosztásban történő személyre szabott képzés.

Modulok:

  • Baranyi Babamasszázs, Thai Bébi és Gyermekmasszázs
  • Tradicionális Thai Masszázs Alap
  • Holisztikus babaápolás és masszázsterápiák
  • Aromaolajos Thai Masszázs

Minden modul után házi vizsga van, résztvevők minden modul elvégzése után igazolást és fényképes oklevelet kapnak.

 

A Stúdiónk tanfolyamai az új lehetőséget keresőknek segít új szakmát és életcélt találni.